A. M. Summer

Az irodalomhoz való viszonyom életem során szinte minden évben változott. Hol nagyon szerettem, máskor pedig teljesen a háttérbe szorítottam. Nagy költőink verseit tanultam, a kötelező olvasmányokkal hadilábon álltam, de mégis könyvmoly lett belőlem. Ma már egy napomat sem tudom elképzelni olvasás nélkül.
Aztán pár évvel ezelőtt a fülembe jutott egy mondat, ami nem hagyott nyugodni. „Mindenkiben van egy könyv.” Onnantól kezdve nem volt megállásom. Kerestem azt a témát, amiről írhatnék és az embereket is érdekelheti. 2019 őszén, egy nyugtalan délutánon, egy nekem nem tetsző hírrel szembesültem, és felhajtva a laptopom kijelzőjét a szövegszerkesztőmben nyitottam egy üres lapot – az életemben pedig egy új fejezetet –, és írni kezdtem. Aztán persze félretettem, és a rímek kezdtek el motoszkálni a fejemben. Ontottam magamból a verseket és irodalmi pályázatokra küldtem be őket. 2020-ban megtalált a novella műfaja is, és szinte észre sem vettem, hogy egymás után válogatják be írásaimat különböző antológiákba, amelyből immáron 47 darab sorakozik a polcomon.
Könyvei

A remény vándora
Műfaj(ok): szociográfia, Ismeretterjesztő
A. M. Summer verseskötetében 107 költemény kapott helyet. A szerző általában aktuális lelki állapotát, gondolatait vetette papírra. A versekben megjelenik a család, a szeretet, a gyerek, a remény,

Jeges szilánkok
Műfaj(ok): Gazdaság, Pszichológiai
A. M. Summer 2. novelláskötetében 7 darab, izgalmakban bővelkedő történet kapott helyet, melyet leginkább a felnőtt korosztály számára ajánl a szerző.
Kezemben egy hűs koktéllal élveztem a n