Árián-Szigethy Flóra

1963-ban születtem, Szentesen, egy nagycsalád nyolcadik gyermekeként. Jelenleg van két gyermekem és két unokám. Gyermekkoromban nagyon szerettem a meséket, verseket. Már általános iskolában az volt a vágyam, hogy tanár legyek. Ez az álmom megvalósult, 1986-ban végeztem az egri tanárképző főiskolán. Azóta tanítok. Az írás életem során többször is előkerült, de komolyabban csak az utóbbi időben kezdtem el vele foglalkozni. Szeretek történeteket mesélni, amit aztán le is írok. Jelenleg egy kreatív írás kurzuson csiszolom a tudásom, ahol hétről hétre remek stílusgyakorlatokkal lep meg az oktatónk. Bár az írásaim között megtalálhatók a versek is, szívesebben írok novellákat vagy hosszabb lélegzetvételű szövegeket, történeteket.
Könyvei

A zene mégis csak kell
Műfaj(ok): coaching, Nyelv, viccregény, Elbeszélő költemény
Milyen lehet egy énekes, Zoli és egy informatikus, Andi barátsága? Két korosztály, két életszakasz kapcsolódik össze a regényben egymást követő történeteken keresztül. Megtudhatjuk, hogyan ismerked