Juhász Judit

Juhász Judit vagyok, 34 éves, győri születésű. 14 éves koromban a magam szórakoztatására kezdtem meséket, kitalált történeteket írni. Később az egyetemi tanulmányok, majd a munka mellett nem igen jutott időm erre a hobbira, így az írás évekre háttérbe szorult. Lányom születését követően születtek ötletek olyan jellegű történetekre, amelyek emberi sorsokkal, főként női sorsokkal, testvérkapcsolatokkal, egészséges és bántalmazó női-férfi viszonyokkal, gyermekkori élmények felnőtt létre gyakorolt hatásaival foglalkoznak. Ezen történetek közül válogathat a tisztelt olvasó.
Végzettségem szerint egyébként mérnök vagyok, férjemmel és lányommal Budapesten élek és dolgozom. Sokrétű személyiségnek tartom magam. Szeretek kirándulni, úszni, imádok a természetben lenni, de szívesen nézek meg egy-egy múzeumi kiállítást is. Szívesen járok színházba és moziba, bár filmek terén válogatós vagyok, a különlegeset, az egyedit keresem. Hobbijaim közé tartozik az írás, illetve volt szerencsém fafaragást is tanulni, amelyet a pirográfiával karöltve kedvtelés szintjén űzök.
Fiatalabbként kedvenc íroim közé sorolhattam Jules Vernét és László Endrét, idősödve egyre többször forgatom Szabó Magdát, de a mai napig nagy kedvencek Révay József és Hegedűs Géza ókori témákban írt regényei. Ha hangulatom úgy kívánja, jöhetnek a magyar klasszikusok, mint Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán.
Könyvei

A nap, amikor a feleségem megölte a bátyámat
Műfaj(ok): coaching, 15 év felett, Szakácskönyv, Elbeszélő költemény
Lehet-e két testvér egyszerre teljesen egyforma és mégis teljesen különböző? Meg lehet gyűlölni az egyiket, míg bele lehet-e szeretni a másikba? Anna egy balesetet követően a kórházban ébred, és mé

Ébredj!
Műfaj(ok): coaching, Gengszter
Magas, sovány, őszbe fehéredően szőkés hajú férfi ült a kórház folyosóján. Orvosok, nővérek, betegszállítók és betegek sokasága sietett el előtte, a jövés-menés mégsem zavarta. Jegyzettömbjébe teme

Éjszaka a vöröslámpás negyedben
Műfaj(ok): coaching, Tudományos-fantasztikus
„Fullasztó meleg nyári este borult a Negyedre. Bizonyos utcasarkokon, kapualjakban megjelentek a magukat áruló lányok, köztük is egy igen fiatal, szép teremtés. Első munkájára várt, háta mögött a s

Hová lett Eszter?
Műfaj(ok): coaching, Elbeszélő költemény
Eltűnhet-e valaki egyik pillanatról a másikra, nem csak az életünkből, hanem az emlékeinkből is? Elena a fiatal újságíró egy nap egy fehér borítékban egy fényképet kap, rajta saját kiskori alakjáva

Rozmaringkulcs
Műfaj(ok): Ismeretterjesztő, Elbeszélő költemény, Epikus
Ha valaki szeretne visszarepülni abba a korba, amikor még az emberek lóháton és szekéren jártak, ahol fehérre meszelt házakat léckerítések védték, mögöttük ugató pulikutyáva és lábhoz dörgölőző mac