Ocsovai Ferenc

Ocsovai Ferenc, polgári nevén Rucska Ferenc költő, író, újságíró, zeneszerző. 1995-ben született Esztergomban. Több külföldi tanulmányúton és csereprogramban vett részt, így Olaszországban, Csehországban, Lengyelországban, Szlovéniában és Spanyolországban is huzamosabb ideig élt, mielőtt visszatért volna hazánkba. Jelenleg Budapesten él.
Első verseskötete 2016-ban jelent meg Két világ határán, a második 2018-ban Oroszlán a ködben címmel. 2019-ben látott napvilágot először könyve Ocsovai Ferenc néven Huszonkét év zarándoklat címmel, ezt követte 2021-ben Szalamandravér című negyedik versgyűjteménye. Legutóbb 2024-ben publikált verseskötetet Varsótól Madridig címmel, amely könyvével az MKMT Mozgalomhoz is csatlakozott.
Számos internetes magazinban és nyomtatott folyóiratban is publikált már a szerző: a Szövet, a Családi Kör, a Holdkatlan, az Ezredvég, a Litera-Túra Magazin, az Art’húr Irodalmi Kávéház, a Holnap Magazin, az IRKA, illetve a Nagy Lajos Társaság Vírusölő című rovata is közölt már tőle verseket. Emellett a költő a Berda József Körnek is állandó tagja.
Több online felületen is publikált újságcikkeket különböző kulturális témákban, amelyek közül a lemezbemutatók, koncertbeszámolók, filmkritikák és könyvrecenziók a leggyakoribbak. Saját, The Road Ahead névre hallgató utazóblogját angol nyelven írja, amelynek törzsanyagából egy útikönyvet tervez kiadni a jövőben Egy kalandozó magyar Európában címmel. Az angol mellett spanyolul, olaszul és németül is folyékonyan beszél, de társalgási szinten lengyelül is tud.
Az idegen szavak, nevek, tájak és mitikus alakok visszatérő elemei költészetének, csak úgy, mint az emlékek, a szerelmi vágyódás és csalódás, az otthon és a haza, a magány, a változás, az elmúlás, az elhivatottság, az emberi sors legfőbb kérdései és az emberi lét legalapvetőbb félelmei. Bár általában a költő lélektani, nem pedig közéleti szerepét hangoztatja, vallja, hogy sokszor szükség van rá, hogy a művész hallassa a hangját, ezért egyre gyakrabban ad teret verseiben a társadalombírálatnak is.
A versírás mellett egy szépprózát tartalmazó kötet és egy mitológia témájú könyv megjelentetését tűzte ki legközelebbi célul maga elé, de a sci-fi és a fantasy műfajával is rendszeresen kísérletezik. Az irodalom mellett gitárosként aktívan foglalkozik zeneszerzéssel is: Fran de Ochova nevű zenekarával rendszeresen lép fel Budapesten, emellett pedig több irodalmi és világzenei kötődésű akusztikus formációnak is tagja.
Könyvei

Varsótól Madridig
Műfaj(ok): Vers
Ott, ahol a köznapi beszéd és a tudományos élet szavai sem bizonyulnak már elégségesnek, a költészet vállalja magára azt a feladatot, hogy artikulálja az emberek közös, mélyben lappangó tapasztalat